Októberi Ovi Híradó

Meseliget tagóvoda

Október 13-án tartottuk óvodánk 13. születésnapját. A programot hagyományosan a Mosolybirodalom Alapítvány biztosította számunkra, melynek keretében a gyerekek két ugrálóvárban mozoghattak, népi játszótéren próbálhatták ki ügyességüket, valamint az elmaradhatatlan arcfestés szolgáltatásait vehették igénybe. Az óvónénik szervezésében tésztaláncot fűzhettek. Nagy sikert aratott a gyermekek körében, meglepetés program is, mégpedig a homokkép készítése. Meglepetésünkre itt töltötték a legtöbb időt vendégeink.

A köszöntő ének után közösen elfogyasztottuk a tortákat, amiből minden vendégünknek bőségesen jutott.

Katica csoportosaink a hónap folyamán kétszer is jártak Gödöllőn, ahol a piac kínálatával, majd a Kastély kertben az őszi erdővel ismerkedtek.

Maci csoportosaink az iskolában tettek látogatást, ahol a leendő elsős tanítók játékos programmal várták a gyerekeket.

 A tornateremben Kriszti nénivel mozoghattak, akadálypályát teljesíthettek az ebédlőben pedig Mónika nénivel és Mariann nénivel a Cinege cipője c. vers nyomán szerepeltek és cinege bábot készítettek. Köszönjük a felejthetetlen délelőttöt mindhárom tanító néninek!

Az őszi természettel is ismerkedtek a Szilasi kiserdőben, ahol galagonya, ostorfa, bükkfa, fenyő és egyéb termésekkel találkozhattak. Az óvoda előtt megtekintették a madárberkenye, a komló, a csörgőfa terméseit, „forgókat” repítettek a magasba.

Katica, Pillangó és Maci csoportosaink résztvettek a Forrás Művelődési házban megtartott Holló együttes interaktív koncertjén, ahol Weöres Sándor legismertebb verseiből hallgattak meg egy színvonalas zenés összeállítást.

Gingalló foglalkozáson ebben a hónapban A papucsszaggató királykisasszonyok meséjét ismerkedhették meg a gyerekek Anett néni vezetésével.