Márciusi Ovi Híradó

Meseliget óvoda

Március 14-én mind a négy csoportunk megemlékezett Március 15-i ünnepről.

A kisebbek a József Attila úti emlékműnél, míg Katica csoportosaink a Hősök emlékművénél helyezték el a gyerekek által készített nemzeti színű szalagokat, zászlókat.meseliget


meseliget

Március 22-én a Víz világnapja alkalmából interaktív játszóházba és akadályversenyre hívtuk a gyerekeket. A csoportokban különböző a vízzel kapcsolatos játékokat, feladatokat kaptak, amelyeket ügyesen megoldottak. A tornateremben mozgásos játékok során hajózhattak, és megismerkedhettek a víz körforgásával. A Halacska csoportban terepasztalon érzékelhették meg a víz tulajdonságait, tapasztalhatták meg a víz felhajtó erejét. A Pillangó csoportban horgászhattak mágneses játékokkal, a víz zörejhangjaival ismerkedhettek kicsik és nagyok. A Maci csoportban egy új mesével ismerkedtek meg, amely a három vízcseppről szólt, majd plakátot készítettek a gyerekek:” Minek örülnek és mitől szomorúak a vízcseppek” címmel. A játék végén minden kisgyermek vízcseppet ábrázoló hűtőmágnest kapott ajándékba.meseligetmeseliget

Március 23-án a Forrás Művelődési Házban megtekintettük a Csipkerózsika című táncjátékot. Katica csoportosaink a fantasztikus táncelőadás végén találkoztak, beszélgettek és fényképezkedtek is a színészekkel.meseligetmeseliget

Március 24-én anyák napi fényképezésen vettek részt gyermekeink.

A Katica csoportosokkal újabb látogatást tettünk a Gödöllői Városi könyvtárban ahol a tavasz-kikelet a természet ébredése volt a téma ezen belül is a bogárkák a kis katicák. Könyveket hoztunk, amit a délutáni csendes pihenő alkalmával olvasunk el a gyerkőcöknek.

A tavasz érkezésével az egészség is fontos része életünknek így a nagycsoportosokkal a Testünk projekt keretében ellátogattunk a Szilasi gyógyszertárba és a gyermekorvosi rendelőbe. Mivel mi nagyon egészségesek vagyunk így a víz világnapján közös játékban vehettünk részt, amibe az kegyes napsütés lehetővé tett egy kis pancsolást is.

Programjaink április hónapra:

·         Április 5-én Katica csoportosok a Fővárosi Állat és Növénykertbe kirándulnak

·         Április 18-én húsvéti tojáskereső az óvoda udvarán

·         Április 22-én a Föld napja alkalmából társadalmi munkát szervezünk (virágok, bokrok ültetése, kerti munkák, kerítés lábazatának festése)

·         Április 24-én a Forrás Művelődési Házban, Csukás István Ágacska - a Körúti Színház előadásának megtekintése

·         Április 25-én Gurigongó hagyományőrző foglalkozás szent György napja –az állatok kihajtása, juhász élet.